Sunshine: április 2010

Szisztok!
Szomorúan tudatom Veletek, hogy egy ideig nem fogok ezen a blgomon frissel szolgálni.
Rengeteg elképzelésem van a történettel kapcsolatban, most mégsem tudom valahogy folytatni, pedig a következő fejezet fele már készen van. Remélem, azért hamarosan be tudom fejezni.

Addig is, remélem örültök, felteszem egy korábbi pályázati írásomat, ami Nessie-Jake történet ;)
Már felkerült korábban a pályázati írásos oldalamra is, de most szeretném ide is kirakni, egy kis kárpótlás gyanánt :)

Puszi:
Nóri

Gyémántkő

A történet a Breaking Dawn után pár évvel játszódik.

Nessie szemszöge

Gyönyörű tavaszi nap volt, a táj szikrázó napsütésbe burkolózott.

Itt, Forksban különösen ritka az ilyen szép idő.

Ma étünk haza Brazíliából. Az utazás csodálatos volt, de örültem, hogy hazajöttünk, mivel már nagyon hiányzott ez a hely. Nem tudom miért, de mindennél jobban szeretem ezt az esős kisvárost.

Ahogy kiszálltam az autóból, a többiek egyből a Cullen-ház felé vették az irányt, én meg csak álltam ott egyhelyben, mozdulni se tudtam. Most csak egyetlen dologra figyeltem.

A terasz lépcsőjénél ott állt Ő, aki a legjobban hiányzott.

A szívem egyre gyorsabban dobogott, amikor elindultam Jacob felé.

Már csak néhány méter választott el minket, amikor rohanni kezdtem. Nem bírtam tovább a lassú tempót, mert mihamarabb a közelében akartam lenni, hogy érezzem az illatát és testének melegét.

Gondolkodás nélkül szaladtam hozzá, és a karjaiba ugrottam.

Ahogy az agyam utolérte a cselekedeteimet, egy pillanatra megrémültem, hogy majd el fog lökni magától.

Megkönnyebbültem, amikor megéreztem, hogy milyen erővel szorít.

- Van fogalmad róla, mennyire hiányoztál nekem, Nessie? – nyögte fájdalmasan.

- Én csak azt tudom, hogy milyen rossz távol lennem tőled. Most, hogy a karjaidban lehetek, sokkal jobban érzem magam. – vallottam be egyszerűen.

A Brazíliában töltött idő alatt néha azon kaptam magam, hogy folyton Jacob jár a fejemben.

Nem tudom, hogy miért van ez, de mostanában valahogy másképp gondolok rá.

Eddig a legjobb barátom volt, sőt, szinte a bátyámnak tekintettem.

Most pedig… Nem is tudom, hogy mi lenne a legjobb szó rá. Túlzás lenne azt mondani, hogy szerelemes vagyok belé, mégis ez a fogalom írta körül a legjobban az érzéseimet.

Arról fogalmam sincs, hogy Ő mit érez irántam, és arról sem, hogy a barátjaként, vagy esetleg máshogy, sokkal mélyebben szeret-e.

De amíg a karjaiban tartott, addig nem foglalkoztam ezzel, sőt mással sem, csak a mostani pillanat érdekelt.

- Örülök, hogy végre itt vagy! – mondta rövid hallgatás után.

- Én is, hogy itthon vagyok. – válaszoltam mosolyogva.

- Meg kell ígérned, hogy nem mégy el mostanában Forks-ból! – kérlelt Jake. A hangja keserűen csengett.

- Megígérem. Amúgy sem akartam elmenni. Szeretem ezt a helyet.

- Látod, ebben nem hasonlítasz Bellára! Ő egy időben utált Forks-ban lakni. Csak azóta szeret itt lenni, amióta megismerkedtek Edward-dal.

- Ezt nem is mesélték! De sok mindent kell még tőlük kérdeznem. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy Anyu valaha is utálta Forks-ot. Ő akart a legjobban hazajönni. – nevettem.

- Talán ki kellene csomagolnod… - mondta Jake.

- Lehet… Majd még később beszélünk, és akkor mindent elmesélek az utazásról is. – válaszoltam, és elindultam a ház felé.

Néhány órával később

A La – push-i tengerparton sétáltunk Jacob-bal. Otthonról gyorsan eljöttem, azt mondtam, hogy valamit sürgősen meg kell beszélnem Jake-kel, ami igaz is volt, ugyanis feltétlenül meg akartam neki mondani az érzelmeimnek ezt a furcsa átalakulását.

Már beszámoltam a brazíliai élményeimről, és ideges voltam a beszélgetés további menetét illetően.

De ha esetleg Jake azt mondaná, hogy szerelmes belém, akkor sem lenne semmi se biztos, mivel akármikor megtalálhatja a lenyomatát, és akkor elveszítem őt. És ez nem lenne túl valószínűtlen, ugyanis ilyen már korábban is előfordult.

A többiek meséltek már korábban Sam-ről, Leah-ről és Emily-ről, és hogy Leah-t mennyire megviselte ez az egész. Ráadásul mindennek a bevésődés volt az oka.

Féltem attól, mennyire megviselne engem, hogyha Jacob otthagyna bárkiért is, még akkor is, ha tudom, hogy ezt a folyamatot nem Ő irányítja.

Csendesen sétált mellettem, maga elé meredve, majd hirtelen felkapta a fejét, és a szemembe nézett.

- Nem tudom elmondani, mennyire jó, hogy végre itt vagy. Nem győzöm eleget ismételni. – suttogta mosolyogva.

- Örülök, hogy itt vagyok, és annak is, hogy örülsz. – válaszoltam, de nem néztem rá.

A partot bámultam, meg a napfényben csillogó, hullámzó vizet, és próbáltam összeszedni a gondolataimat. Nem szabad elfelejtenem, hogy miről is akartam beszélni Jacob-bal.

A baj csak annyi volt, hogy túl gyáva voltam. Nagyon féltem az elutasítástól, és attól, hogy esetleg kinevet.

Az is lehet, hogy egyszerűen csak egy gyerek vagyok a szemében, akivel jóban van.

- Minden rendben Nessie? – szakította félbe elkeseredett töprengésemet.

- Persze. Nincs semmi baj, csak elgondolkoztam pár pillanatra. – feleltem csendesen.

- Nessie! Azt hiszem, most már elég nagy vagy ahhoz, hogy Edward nem fogja letépni a fejemet. – Jake-en látszott, hogy erősen gondolkozik valamin.

- Tessék? Miről beszélsz? – fogalmam sem volt, hogy mihez vagyok elég nagy, és hogy miért akarná Apu letépni a fejét.

- Hát, tudod, itt van ez a bevésődéses dolog. Először erről szeretnék veled beszélni.

„Neee!” Sikítottam fel magamban. Csak egyetlen lehetőséget láttam magam előtt, - amiért Jacob a bevésődésről akarna beszélni – azt, hogy a távollétem alatt megtalálta a lenyomatát.

Belülről hihetetlen gyorsasággal járt át a fájdalom. Mihez fogok én kezdeni, ha beigazolódik a sejtésem? Talán megkérhetem a szüleimet, hogy költözzünk el. Ez a lehetőség ott lebegett előttem, de nem akartam rágondolni, hiszen a családom szereti ezt a helyet, és én nem akarom rákényszeríteni őket, hogy el kelljen menniük innen.

De úgy látszik, nem lesz majd más választásom. Nem bírnám nézni, hogy Jacob egy másik lányba szerelmes. Valahogy most nagyon is együtt tudtam érezni Leah-val.

- Nem tudom, mennyire fog megviselni az, amit mondani akarok. – mondta lassan, mintha minden szavát előre megfontolná. – Remélem, el tudod fogadni, de ha nem, akkor legjobb lesz, ha egy időre elköltözöm a környékről és nem is látjuk egymást. – a végét már halkan, fájdalommal teli hangon tette hozzá.

Erőt kellett vennem magamon, hogy a testemben égő fájdalomtól képes legyek talpon maradni. Egy pillanatra meginogtak, de ugyanilyen gyorsan vissza is nyertem az egyensúlyomat. Szerencsére Jake ebből semmit sem vett észre.

„Vége van mindennek. Vége az életemnek!” – vad kétségbeesés vette birtokba az elmémet. Igyekeztem nem elhagyni magam, majd otthon, egyedül belesüppedek az önsajnálatba, de nem engedhetem, hogy Ő is szenvedjen miattam, amikor erről nem is tehet, csak azok az átkozott farkas gének.

Még hogy Ő költözik el! Ennyire nem hibáztathatja magát! Én pedig nem lehetek annyira önző, hogy hagyom elmenni arról a helyről, ahol felnőtt.

Próbáltam legyűrni a fájdalmat és a könnyeimet. Tudtam, hogy óriási önuralomra lesz szükségem, amikor Jacob kimondja a legnagyobb félelmemet.

Nyeltem egyet, és intettem a fejemmel, hogy folytassa.

- Szóval, gondolom tisztában vagy azzal, mi is az a bevésődés, hisz erről már sokat beszéltem neked. – kezdett bele a mondandójába.

Legszívesebben megmondtam volna neki, hogy hagyja abba, mert már úgyis tudom, mit akar mondani, és felesleges magát hibáztatnia az emiatt, legyen boldog.

- Lehet, hogy Edward nem fog örülni, amiért ezt elmondom neked, de tovább egyszerűen nem bírom. Azt is megértem, hogyha majd egy darabig látni se akarsz. Hagyok időt, hogy gondolkozhass.

Nem bírtam már egyszerűen tovább.

„Miért nem tér végre a tárgyra? Essünk túl rajta minél előbb, annál hamarabb átadhatom magam a fájdalomnak, amit már alig tudok visszafojtani.”

A vékony gát, ami eddig megakadályozta, hogy a bánatom viharos tengerként öntsön el mindent, most végleg átszakadt.

- Jaj, Jake! Bökd már ki, hogy nem szeretsz! Meg hogy már megtaláltad a lenyomatod! Nem bírom tovább, hogy nem mondod ki, és csak szenvedsz te is, meg én is. – ordítottam könnyek között.

- Nessie! Te miről beszélsz? – nézett rám értetlenül, kikerekedett szemekkel.

A szemébe néztem, alig láttam a könnyeimen keresztül. Nem tudtam, hogy mit nem fogott fel a hallottakból. Azt a lehetőséget teljességgel kizártam, hogy esetleg mégsem lenne igazam. NEM! Nem szabad reménykednem, hogy talán Jakob másképp gondolja, mint én.

- Jól tudod! Már megtaláltad a lenyomatod! Csak próbálod úgy elmondani, hogy ezzel a legkevesebb fájdalmat okozd nekem. – hadartam még mindig könnyes szemekkel.

- Héééé, Nessie, állj le! – mondta hevesen tiltakozva. – Azt hiszem, te teljesen félreértettél engem.

- Nem hiszem! Csak a lehető legkíméletesebben akarod nekem elmondani. – erősködtem.

- Hihetetlenül makacs vagy, pont, mint Bella. De bizonyos szempontból igazad van, tényleg utolért engem is a bevésődés, és ez az, amiről beszélni akartam veled. – miközben beszélt az arcomat fürkészte.

- Tudtam. – kiáltottam fel, majd kezeimet az oldalamnál ökölbe szorítva, fejemet lehajtva elindultam az ellenkező irányba.

- Állj már meg, Ness! Hadd magyarázzam el. – kiáltott utánam.

Megtorpantam.

- Nem szükséges semmit sem elmagyaráznod! – morogtam lehunyt szemekkel. - Pontosan értek anélkül is mindent! És nyugodj meg, nem fogok a boldogságod útjába állni, most rögtön elmegyek Alaszkába.

- Várj! – Kapta el hirtelen a csuklómat Jake. – Akkor állnál a boldogságom útjába, hogyha elköltöznél. – suttogta.

Kikerekedett szemekkel fordultam felé.

- Na látod, ezt már tényleg nem értem. – ráztam meg a fejem. A hangom érdes volt a torkomban lévő gombóctól.

- Nessie… Hát tényleg nem érted? – kérdezte csodálkozva. – Én téged szeretlek! Amit el próbálok mondani… Nekem nem lehet már más a lenyomatom,… mivel… te vagy az. – mondta lágyan.

A szavai lassan szivárogtak be az elmémbe, majd egyszerre minden agysejtem ujjongva pattogni kezdett a fejemben.

A bánatnak, amit addig éreztem, már nyoma sem volt. Hihetetlenül jól éreztem magam, pedig az előző pillanatban még legszívesebben meghaltam volna.

- Én… én is szeretlek, Jake! – suttogtam lehajtott fejjel, de biztos voltam benne, hogy hallotta.

Egyszerre csak azt éreztem, hogy Jake erősen magához húz, majd forró ajkait az enyémeken. Most már nem volt szükség a szavakra. Szenvedélyesen csókoltuk egymást. Megszűnt körülöttünk a világ. Ebben a pillanatban teljesnek és boldognak éreztem magam.

Ekkor Jacob megszakította a csókunkat.

- Van még… valami... – jelentette ki mosolyogva. – Ez most biztos sokkolni fog, de hidd el, nem viccből kérdezem.

- Akkor had halljam! – biztattam nevetve.

Az arcomra fagyott a mosoly, amikor Jacob letérdelt, és előhúzott valamit a zsebéből, valami fényeset, amin a nap sugarai ezernyi darabra törtek. Egy aranypánt, melynek a foglalatában egy gyémántkő volt.

„Egy gyűrű!” – kiáltottam az agyamban.

- Renesmee Carlie Cullen, leszel a feleségem? – kérdezte édes tekintetét az enyémbe fúrva.

„Mi?... Ez komoly?”

- Micsoda? Jól hallottam? – kérdeztem vissza erősen kételkedve a hallásom kiválóságában.

- Igen. Nos, mit válaszolsz? – türelmetlenkedett.

- Nézd Jake, én szeretlek, és hihetetlenül boldog vagyok, hogy te is hasonlóképpen érzel irántam, de ez túl gyors tempó, nem gondolod? – kérdeztem alaposan megválogatva a szavaimat. Nem akartam megbántani.

- Nessie! Kérlek, ne rontsd el ezt a tökéletes percet! Én teljesen komolyan kérdeztem. Mert én születésed pillanata óta szeretlek, annyira, amennyire csak képes lehet egy emb… farkas szeretni. Kérlek… légy a feleségem… – kérlelt. A hangja tele volt fájdalommal.

- Én nem tudom, mit válaszoljak, Jake… – suttogtam alig hallhatóan. Nem akartam fájdalmat okozni neki. Megsemmisültem.

- De… az előbb… azt mondtad, szeretsz… – mondta lemondóan.

- Igen, de attól még nem kell azonnal hozzád is mennem. Ráadásul el sem tudom képzelni, mit szólna hozzá a családom,… különösen… Apu. – a végére elcsuklott a hangom.

Apu tényleg nem ugrana ki a bőréből a hír hallatán.

- Előbb-utóbb ő is elfogadná. Legalább gondolkozz el rajta! Van időnk… – mondta erőltetett mosollyal az arcán.

- Hát éppen ez az! Rengeteg időnk van, ott az egész örökkévalóság, ezért nem értem, hogy miért akarod ezt ennyire siettetni. De mindegy, megígérem, hogy elgondolkozom rajta. – sóhajtottam.

- Helyes. – mondta, majd közelebb hajolt, hogy megcsókoljon. Forró ajkainak íze elvarázsolt.

Néhány órával később, a Cullen-házban

Annyi szerencsém volt, hogy Apu vadászni ment Alice-szel, így nem hallhatta a gondolataimat.

Apu szobájában álltam, és bámultam kifelé az ablakon. A mai napon annyi minden történt, hogy muszáj volt mindent szépen sorban átgondolnom.

Nem jutottam messzire az elmélkedésben, mert a kopogás kizökkentett.

- Igen. – szóltam.

- Csak én vagyok, kicsim. – lépett be Anyu. – Csak gondoltam beszélgethetnénk kicsit. Ma olyan nyugtalannak tűnsz.

Pár pillanatnyi töprengés után elmeséltem neki mindent. Úgy gondoltam, legjobb lesz, ha nem titkolózom, ebben a házban úgyis gyorsan kiderülnek a dolgok. Ráadásul kíváncsi voltam, hogy mit szól a történtekhez.

- Igen, sejtettem, hogy ez lesz. Jacob a múltkor is arról beszélt, hogy feleségül akar venni, hiába mondtam neki, hogy még várjon ezzel, annál is inkább, mivel még rengeteg időtök van. – mondta elgondolkodva.

- És neked mi a véleményed erről a házasság-dologról? – kérdeztem.

- Nézd kicsim, nekem meg Apádnak hasonló volt a helyzetünk egy bizonyos szempontból, úgyhogy furcsa lenne, hogyha én akarnék az utatokba állni. Tény, hogy fiatalnak talállak, de hát én is az voltam, amikor megházasodtam. Én csak azt szeretném, hogyha boldog lennél, márpedig tudom, hogy Jacob-bal az leszel. – mosolygott.

Annyira örültem, hogy így viszonyult az ügyhöz, hogy hirtelen a nyakába ugrottam, és erősen átöleltem. Nevetve tekerte körém a karjait.

- Anyu, szerinted Apu mit fog szólni ehhez? – szólaltam meg, néhány percnyi békés csend után. A hangom olyan bátortalanul csengett, hogy magam is meglepődtem rajta.

- Látod, kicsim, ez egy bonyolultabb dolog. – sóhajtotta Anyu - Edward nagyon szeret téged, és jót akar neked, de biztos túl fiatalnak tart a házassághoz. Azt tudnod kell, hogy nagyon szeret téged, de félt téged a fiúktól. – még ha Jacob-ról van is szó – mint hogy minden apa félti a lányát. És kérlek, ne haragudj rá akkor sem, ha ellenezni fogja a férjhezmeneteledet.

- Köszönöm Anyu! Jólesett, hogy megbeszéltük! – mondtam érzelmekkel teli hangon.

- Rám mindig számíthatsz, Nessie! – mosolygott rám melegen.

Tudtam, hogy a neheze még hátra van.

El kell döntenem, mit is akarok valójában, és akármi is az, szólnom kell róla Apunak is.

Ez nehéz lesz.

Másnap

„Néhány perc múlva hazaér Apu és Alice.” –pánikoltam.

Próbáltam nem Jacob-ra, és a házasságra gondolni, de ez nehezen ment. Nem volt gyakorlatom abban, hogy tartósan másra tereljem a figyelmem, mert még sohasem akadt olyan helyzet, hogy takargatnom kelljen a gondolataimat Apu elől.

Viszont ez elég rosszul ment nekem, és nem ez volt a legjobb alkalom, hogy kikísérletezzem, ezért megkértem Anyut, hogy vonjon körém pajzsot. Ő figyelmeztetett, hogy hamarosan úgyis el kell mondanom Apunak, hiszen feltételezni fogja, hogy valamit rejtegetek előle.

Igaz lett, mert ahogy beléptek a házba, és üdvözöltek minket, Apu már észre is vette, hogy valami nincs rendben.

- Bella, miért tartod rajta a pajzsodat Nessie-n? – kérdezte egy alkalmas pillanatban Apu.

- Jobb lenne, ha ezt négyszemközt a lányoddal beszélnétek meg. – mondta Anyu, és a hangjából érezte Apu is, hogy valami komoly dologról van szó.

- Rendben. – mondta Apu eltöprengve. - Sétáljunk egyet, Nessie! – fordult hozzám mosolyogva.

Felé indultam, átkarolta a derekam, majd kiérve ő szólalt meg előbb.

- Miről kellene beszélnünk? – kérdezte idegesen, valószínűleg sejtette, hogy nem fog örülni annak, amit mondani fogok.

- Hát tudod Apu, Jacob-ról és rólam lenne szó. – kezdtem bizonytalanul.

- Szinte biztos voltam benne. – mondta gúnyosan. Nem tudom, hogy hirtelen miért lett ilyen a viselkedése, de az utóbbi időben nem nagyon szerette, ha Jake-re gondoltam.

- Kérlek, legalább hallgass végig, Apu… - mondtam, de félbehagytam a mondatot, mivel Apu hangosan kezdett morogni.

Értetlenül álltam, és próbáltam kitalálni, hogy mi történhetett.

- Az a hülye kutya! Azt hiszi, elveheti tőlem a lányomat! De nagyon téved… – sziszegte dühösen.

Akkor értettem meg, hogy mi is történt, amikor meghallottam Jake hangját a házból.

Szóval itt van, és Apu meghallotta a gondolatait.

„A francba! Nem így képzeltem ezt az egészet. Úgy gondoltam, hogy majd szépen nyugodtan elmagyarázom neki, higgadtan. Nos, ennyit az elképzelésemről… Nagyszerű!” – dühöngtem magamban.

- Apu! Kérlek, nyugodj meg! – próbáltam megnyugtatni, nem valami nagy sikerrel.

- Megölöm! – morogta.

- Azt én nem fogom hagyni! – mondta Anyu határozottan, a házból kilépve.

- Ugyan Bella! Ne mondd, hogy neked tetszik ez a házasságos ötlet. Szerintem ez még nagyon korai. – szűrte Apu a fogai közt a válla felett.

- Lehet, hogy fiatalok, de ahhoz elég idősek, hogy eldöntsék, hogy mit akarnak. Nem akarok a lányom boldogságának útjába állni! – Anyu szemében elszántság csillogott.

Ezek szerint eldöntötte, hogy az én pártomat fogja, ezzel pedig vitát váltott ki közte és Apu között. Ez azért volt furcsa, mert még sohasem láttam őket veszekedni, mindig annyira összhangban voltak, szinte még a gondolataik is megegyeztek.

Rosszul éreztem magam, hogy pont miattam veszekednek, de most már úgyse tudok mit tenni.

- Á, szóval te beleegyeztél? – kérdezte suttogva Apu – Én akkor is azt mondom, túl korai még.

Olyan dolgok után kezdtem kutatni a fejemben, amikkel esetleg átmenetileg megnyugtathatom Aput.

- Apu! Én egy szóval sem mondtam, hogy össze akarok házasodni Jake-kel. Ezt csupán ő akarja. – hadartam.

Apu felnevetett. Értetlenül néztem rá.

- Pont olyan vagy, mint Bella! – kacagta.

Nem tudom, hogy mitől lett ennyire nevetős kedve, de én továbbra is feszült voltam.

- Nessie! Biztos vagy te ebben a házasságban? – kérdezte komoly hangon Apu.

- Én egyáltalán nem tudom… - suttogtam a talajt bámulva.

- Ne menj bele olyan dologba, amiben nem vagy biztos. – folytatta.

- Én szeretem Jake-et! – mondtam ki az egyetlen dolgot, amiben biztos voltam. – De nem tudom, hogy…

- Az ne tartson vissza, hogy én nem helyeslem, mert abban igazat adok Bellának, hogy ez a te döntésed. – míg beszélt, addig végig mélyen a szemembe nézett. – Különös, hogy mint mindenben, a gondolatain keresztül, most is meggyőzött Bella, hogy neki van igaza. – tette hozzá könnyedén, majd elmosolyodott.

- Rendben… Majd gondolkozni fogok rajta. – válaszoltam még mindig halkan.

Apu odalépett hozzám és átölelt, majd Anyu is csatlakozott hozzánk.

- Tudom, hogy bármi lesz is, az én okos kislányom jól fog dönteni. – jegyezte meg egy mosoly kíséretében Apu.

Három nap múlva

Az elmúlt napokban végig egyetlen dologra tudtam gondolni. Minden lélegzetvételemkor, és amíg a szívem dobbant, mindig csak erre koncentráltam, végig csak ez járt a fejemben. Egyszer Emmett megpróbált velem viccelődni, de rögtön észrevette, hogy nem vagyok poénos kedvemben, és így felhagyott vele, hogy megpróbáljon megnevettetni.

Anyu beszélt Jacob-bal, és megmondta neki, hogy pár nap gondolkodási időd hagyjon nekem, és addig ne is jöjjön el hozzánk.

Hálás voltam ezért neki, mert Jake jelenléte valószínűleg összezavart volna.

Továbbra is csak annyiban voltam biztos, hogy szeretem Őt, de másban ugyanolyan bizonytalan voltam.

Lényem egyik része most azonnal rohanni akart férjhez menni, mert ez a rész azt gondolta, hogy csak az számít, hogy szeretem Őt, minden más lényegtelen, és egyáltalán nem kell várnunk az esküvővel.

A másik részem viszont meg volt győződve arról, hogy nem vezet semmi jóra ez a korai házasság. Ez az oldalam azt gondolta, ha annyira szeretjük egymást, igazán tudunk még várni.

Próbáltam a családomat is kifaggatni. Nekik is megvan a saját véleményük. Rosalie nem szeretné a házasságot, mert sose volt jóban Jake-kel. Alice erősködött, hogy fogadjam el az ajánlatot, úgyis rég szervezett már esküvőt. Esme-nek csak az számít, hogy boldog legyek, mindegy, hogy kivel, szerinte az a fő, hogy szeretjük egymást. Carlisle azt tanácsolta, hogy gondoljam át alaposan. Emmett megpróbálta elviccelni az egészet, hogy így legalább lenne kutya is a családban. Jasper csak annyit mondott, hogy hallgassak a szívemre, mert az mindig a helyes utat mutatja.

Részben segítettek. Éreztem, hogy szeretnek engem, és bíznak a döntésem helyességében.

Viszont továbbra sem tudtam, mit tegyek.

A terasz lépcsőjén ültem, és az erdő felé bámultam. Nemhogy eldöntöttem volna bármit is, inkább egyre bizonytalanabb lettem mindenben.

Ekkor Alice jelent meg, majd néhány pillanatnyi gondolkodás után leült mellém.

- Nem tudom, mit csináljak, Alice! – suttogtam keservesen.

- Ó, dehogynem! Örömet szerzel Alice nénikédnek! Méghozzá azzal, hogy gyorsan hozzámész Jacob-hoz. Úgy szeretnék esküvőt szervezni. Ugye megszervezhettem? – Alice, mint mindig, most is hozta a formáját, és máris a jövőt tervezte.

- Alice! Tisztázzunk valamit! Én nem fogok senkivel összeházasodni azért, hogy te tudjál valakinek lagzit szervezni. – dühöngtem.

- Ó, te még határozottabb vagy, mint Bella! – hallottam meg Alice csilingelő nevetését. – Őt könnyebben rá tudtam venni, hogy házasodjon. Szerintem rám kellene hallgatnod, hiszen őt is én beszéltem rá, és nézz rájuk, azóta is milyen boldogok. – folytatta komolyabban.

- Ez igaz! – ismertem el.

- Hát persze! Ráadásul Jacob-bal mondhatni, születésed óta barátok vagytok. És ebből a barátságból aztán szerelem lett. Kérlek, Nessie, hallgass rám, és menj feleségül Jacob Black-hez. – Alice annyira meggyőző volt, hogy nem tudtam neki nemet mondani.

Ez még hiányzott nekem. Tudtam, hogy már közel jártam a döntéshez, de ez a beszélgetés Alice-szel megadta az utolsó lökést.

Azzal a tudattal indultam el La-Push-ba, hogy megmondom Jake-nek, a felesége leszek.

Pár perccel később, La-Push-ban

- Gondolom, azért akarsz velem beszélni, mert döntöttél. – mondta halkan Jacob a házukból kilépve.

- Igen, most már tudom, mit akarok, részben Alice-nek, részben mindenki másnak köszönhetően. – vallottam be.

- Akkor had halljam! – biztatott Jake.

- Úgy döntöttem, elfogadom az ajánlatod. – mondtam tárgyilagosan.

- Tényleg? Én olyan boldog vagyok! – nevetett Jacob, miközben felkapott, és a levegőben pörgetett. – Nem hiszed el, Nessie, hogy milyen örömet szerzel ezzel nekem.

- Örülök, hogy boldog vagy! – motyogtam.

- Én annak örülök, hogyha te boldog vagy. Ugye az vagy? – kérdezte az arcomat fürkészve, letéve a szilárd talajra. – Mert ha ez az egész téged nem tesz boldoggá, akkor semmi értelme sincsen. – rázta meg a fejét, szemöldökét összeráncolva.

- Persze, hogy örülök, hiszen most már elválaszthatatlanok leszünk. Örökké! – mondtam mosolyogva.

- Mindörökké boldogan…- ismételte Jake, majd elővéve a farzsebéből az ujjamra húzta a gyűrűt, amelynek gyémántkövén megtörtek a napsugarak, és visszaverődtek a határtalan és gyönyörű kék égig.

Ez a gyémántkő ezután az összetartozásunkat jelképezi, és soha többé, egy percre sem fogom levenni, mert fényesebb bármi földinél, egyedül a szerelmünket nem ragyogja túl.