3. Útban a vég felé

- Mi van, csak nem meglepődtél? - kérdezte kemény, de lányos hangon a köpenybe öltözött alak. – Pedig tekintettel arra, hogy jósnőtök is van, azt hittem számítotok az érkezésünkre – mosolyodott el Jane.

         - De igen, ez nagyon váratlanul ért. – közöltem dermedten. Jake-et néztem, akinek milliónyi irányba meredt a bundája. Lelapulva, támadó testhelyzetben, vicsorogva állt előttem.

        

Nem tudtam, hogy mit tegyek. Jane-en kívül még négyen voltak itt, de őket nem tudtam felismerni, csak sejtettem, hogy a nagydarab Felix is közöttük van. Ketten ötük ellen semmi esélyünk sincs. Haza kellene mennünk, és szólni Apuéknak, de kizárt, hogy el bírunk futni innen.  Valamit egészen biztos, hogy tervez  Jane, de sejtelmem sincs, hogy mit, és hogy mi köze hozzánk.

         - Mit kerestek itt? Nem a családi szálláson kellene lennetek? – kérdezte gúnyosan Jane – Vagy esetleg éppen megszöktetek a többiektől?

Jane úgy mosolygott, hogy legszívesebben behúztam volna egyet neki. Megpróbáltam fékezni az indulataimat, mivel annak nem lesz jó vége, hogyha megütöm Jane-t, mert a többiek azonnal széttépnek.

         - Nem szöktünk el otthonról, csak vadászni voltunk. – közöltem hidegen velük.

         -  Igen? És a kutya mire vadászott? Macskára? – Jane egyre inkább lenéző volt velünk szemben, és kicsit sem tartott attól, hogy neki bármi baja is lehet. És igaz is volt, mivel neki úgy sem lehet semmi baja.

Gyűlölettel néztem Jane-re. Minek jött ide? Azért, hogy elrontsa az amúgy tökéletes életemet? Minden remekül ment, amíg Alice meg nem látta, hogy jönnek. Tényleg! Alice! Már biztosan látta, hogy itt van a Volturi egy része, tehát valószínűleg hamarosan megérkezik a családom. Legalábbis ebben reménykedtem.

         - Nem. Jacob csak elkísért, én vadásztam egyedül. – mondtam érzelemmentesen, és reméltem, hogy nem látják meg a pókerarcom mögött lévő ijedtséget és tehetetlenséget.

-         Miért? Felügyelet nélkül el sem engednek otthonról a szüleid? – Jane ironikus hangon mondta azt a szót, hogy szüleid.

Megint Jake-t néztem. Egy tapottat se mozdult mióta megérkeztek a Volturi tagok.

         - Egyedül is elengednek a szüleim, de én jobban szeretem, ha más is van velem. – válaszoltam neki határozottan, mire a Jane mögött álló alakok pusmogni kezdetek, de olyan halkan, hogy egy szót sem értettem belőle.

         - Micsoda határozott lány! A szüleid biztosan büszkék rád, de attól tartok, hogy ide most ez kevés. – mondta nevetve Jane.

Nem válaszoltam semmit. Jane tisztában volt azzal, hogy bármi is legyen, ő úgyis győzni fog, és én nem tehettem semmit ez ellen.

-         Nos, mit is csináljunk veletek…? – kérdezte magától eltöprengve Jane.

Azon gondolkoztam, hogy hirtelen miért akarnak minket megölni, miért éppen most, amikor most is úgy élünk mint ezelőtt.

         - Tudod kicsilány, ott Volterra-ban úgy döntöttek, hogy ez a vámpír- farkas szövetség nem valami jó dolog, sok szempontból igen veszélyes, így mi teszünk róla, hogy ne maradjon meg. – mondta Jane, mintha tudna olvasni a gondolataimban – Így hát kénytelenek leszünk titeket is elpusztítani. – Jane úgy beszélt, mintha csak az időjárásról lenne szó.

         Erre már a társai is közelebb jöttek, körbevettek minket, minden lehetséges menekülési útvonalat elzárva.

Kezdtem felfogni, hogy itt most nagyon komoly a helyzet.  Elég nagy az esély rá, hogy meghalunk. Nem tudtam, hogy Jake mire gondol, de ő még most sem mozdult meg. Fogalmam sem volt róla, hogy mit tegyek. A köpenyes alakok felénk közelítettek, egyre kisebb körbe zárva minket.

         Felkészültem rá, hogy itt és most vége az életemnek. Az események gyorsan pörögtek keresztül az elmémen. Aztán Anyura és Apura gondoltam. Remélem nekik sikerül elmenekülni a többiekkel.

Megint Jacob-ot figyeltem. Majd megszakadt a szívem, hogy neki is itt kell meghalnia velem. Nem ezt érdemelné.

Míg a támadóink egyre csak közeledtek, gondolkozni kezdtem. Hátha van lehetőség a túlélésre. Minden lehetséges menekülési verzió átfutott a fejemen, de egyik sem bizonyult kivitelezhetőnek.

Amikor megfelelő közelségbe értek, megálltak. Láttam amint Jane ördögien elmosolyodik, majd elviselhetetlen fájdalom járt át. Homályosan láttam, ahogy két másik harcos Jacob-ra támad, de már nem tudtam figyelni. Hihetetlenül szenvedtem. Éreztem már fájdalmat korábban is, de ez a kín minden eddigit fölülmúlt.

Most már a halálom csak percek kérdése volt. Hallottam, amint Jacob fájdalmasan nyüszít, de nem tudtam tenni semmit.

Lépéseket észleltem, és biztos voltam benne, hogy a Volturi többi tagja érkezik.