7. fejezet

Sziasztok! 

Felrakom a 7. fejezetet, bár figylemeztetek mindnekit, még nincs lebétázva, csak már olyan régen nem volt friss, hogy gondoltam nem számít, hogy hibás, felteszem.

Nem annyira hosszú, de ez leginkább egy átvezető, ugynis valami nagy dologra készülök a kövi fejezetben, de  részleteket még nem árulok el :P

Jó olvasást, és komikat kérek :)

7. Hangulatok

            - Jacob súlyosan megsebesült – suttogta lehajtott fejjel Apu.

A szavak lassan, hatoltak el a tudatomig. Nem akartam felfogni, amit hallottam.

„Ilyen nincs. Biztosan, valamit félreértettem. Lehet, hogy csak vicc az egész. Vagy egy álom… Igen! Álmodok!”

Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, hiszen minden rendben volt. Hamarosan felébredek, és ugyanaz fog történni, mint bármelyik másik reggelen. Teljes lényemmel koncentráltam, hogy minél hamarabb véget érjen az álmom. Lehunytam a szemem, majd erősen összeszorítottam, végül pedig kinyitottam.

Semmi sem történt. Ugyan ott álltam, mint egy perccel ezelőtt. Apu és Rosalie értetlenül bámultak. Most kezdtem felfogni, amit az imént hallottam. Megérteni még most sem voltam képes, mert az agyam egy része elszántan küzdött. Csak bámultam magam elé a semmibe.

            - Nessie… - suttogta alig hallhatóan a nevemet Rose – Nincs semmi baj, Jacob Black rendbe fog jönni.

Mintha csak a falnak beszélt volna. Ugyanúgy álltam továbbra is, mozdulatlanul, mint egy szobor.

Láttam, hogy Rosalie komolyan elkezd aggódni. Apu csak néz engem, ő sem mozdul. Arcán csak fájdalom látszott.

Lassan hatolt el a tudatomig, hogy mégsem álmodok.

Az egész világot kívülállónak éreztem. Csak egy eddig ismeretlen fájdalom volt az, ami áthatolt tompa érzékelésem pajzsán.

Még sose éreztem ilyen erős fájdalmat. Nem tudom, hogy Jacob mim nekem. Abban biztos voltam, hogy több mint egy barát. Pár hónapja még azt mondtam volna, hogy bátyámként tekintek rá, de ez most már megváltozott. A vele kapcsolatos érzelmeim egészen mások, de nem tudom megnevezni őket. Ez valami elsöprő erejű, és sokkal több az eddigieknél. A jó érzésekkel együtt a fájdalom is erősödött. Minél jobban szerettem, annál elviselhetetlenebb volt belegondolni, hogy nincs jól. Ezzel együtt rá kellett jöjjek, nem csak a Jake-kel kapcsolatos érzelmeim az újak, hanem ez a fajta elviselhetetlen kín is.

Apu és Rose továbbra is várakozóan néztek, várták a reakcióimat.

Nem tudom, hogy Apu milyen következtetést vont le a gondolataim alapján, de aggódó arca egyre jobban megrémített.

Ahogy végre az agyam másik fele is utolért, egyből csak Jacob-ot akartam látni.

„ Mit jelenthet Apunál az, hogy súlyos? Remélem azért annyira nem rossz a helyzet…”

Elszorult a torkom, amikor a lehetséges verziókra gondoltam. Nem tudtam elképzelni, hogy mit csinálnék Jake nélkül.

Nem! Ilyenre nem szabad gondolom! Jacob fel fog épülni, méghozzá gyorsan, mivel farkas.

            - Kicsim, ne idegeskedj emiatt! Jacob rövidesen jobban lesz – próbált nyugtatni Apu.

Nem tudom miért, de nem hittem neki. Talán azért nem, mert úgy mondta, mint aki bizonytalan a saját igazában.

            - Azonnal oda akarok menni! Látni akarom őt! – követelőztem.

            - Ez nem túl jó ötlet – suttogta bizonytalanul Rosalie. – Inkább gyerünk el valahová – javasolta.

            - Nem! Oda akarok menni, most rögtön! – ellenkeztem, miközben szinte villámokat szórt a tekintetem.

Egyre jobban pánikoltam. Miért nem akarják, hogy lássam Jacob-ot? Mit nem mondanak el nekem?

            - Azért, mert Carlisle éppen most próbálja megműteni, de nehéz a dolga, mivel még mindig farkasalakban van – válaszolt a gondolataimra Apu.

Tehetetlen voltam. Ott akartam lenni Jake mellett, de tudtam, úgyse mehetnék oda.

            - Anyu hol van? – kérdeztem hirtelen. Ő biztosan odaengedne. Nem bírtam tovább, hogy ne lássam Jacob-ot. Oda kell mennem, bármi áron.

            - Bella Jacob mellett van – közölte hűvösen Rosalie.

Mérges voltam Rose-ra, amiért ennyire közömbösen beszélt. De az, hogy Jake közelébe jussak, most fontosabb volt, mint hogy leálljak veszekedni.

            - Miért van az, hogy Anyu ott lehet, én pedig nem? – dühöngtem.

            - Valakinek ott kell lenni – suttogta Apu – Segít Carisle-nak. Én is megyek, hátha szükség van rám – sétált ki az ajtón.

            - Ez nem igaz! – kiáltottam, miközben Apu után kezdtem futni.

            - Maradj itt, Nessie – ragadta meg a karomat Rose.

Az indulataim elragadtak, mert nem érdekelt semmi Jake-en kívül. Kitéptem magam Rose kezéből, és a ház felé rohantam.

Emmett meglepetten nézett rám, ahogy őrült módjára berontottam a nappaliba, majd a lépcsőn szaladtam felfelé.

Nem néztem semerre, csak futottam, és már majdnem elértem a célom, amikor Apu elkapott és arébb rántott.

            - Nessie! Nincs semmi baj, fölösleges ennyire idegeskedned – mondta megnyugtatóan.

Megváltozott a hangja. Most hirtelen elkezdtem hinni Neki. Eddig biztos voltam abban, hogy súlyosabb Jake állapota, mint amilyennek lefestette, de most annyira őszinte volt az arca, hogy nem tudtam nem hinni neki.

Hangosan kifújtam a levegőt, miközben összeszedtem a válaszom.

            - Rendben, akkor visszamegyek a nappaliba – közöltem tárgyilagos hangnemben, majd sarkon fordultam, és elindultam lefelé a lépcsőn.

Odalent Emmett még mindig a tévét bámulta, de ott ült Alice és Jasper is. Egykedvűen vetettem le magam a kanapéra, és bár a tekintetem a képernyőre szegeztem, a műsor egyáltalán nem kötött le.

A gondolataim sokfelé kalandoztak, és lélekben teljesen máshol jártam. Hirtelen lett nyugalmam kialakulásának okait keresgettem a fejemben, de egyéb dolgok is foglalkoztattak.

A Volturi motoszkált az agyamba. Nagyon érdekelt, hogy mi is történt végül, de jobbnak láttam nem feszegetni a témát, előbb-utóbb úgyis elmondják. Megpróbáltam másra terelni a gondolataimat, mert éreztem, hogy nem tesz jót, ha sokat foglalkozom az olasz vámpír klánnal.

Eszembe jutott Apu egy régebbi ígérete, miszerint hogy mindannyian elmegyünk egy európai utazásra. Kíváncsi voltam, hogy a mindannyianba beleérti-e Jacob-ot is. Én nagyon szerettem volna, ha Ő is velünk jön.

 A hangulatváltozásaim már-már ijesztőek lettek. Nemrég még szétvetett az ideg, aztán hirtelen megnyugodtam, most pedig hihetetlen izgalomba hozott egy esetleges utazás gondolata.

Jaspernek kérdő tekintettel figyelt, mivel neki is feltűnt az érzéseim ingadozása.

            - Mi történt veled, Nessie? – kérdezte óvatosan.

            - Semmi, csak arra gondoltam, ha helyreállnak a dolgok, elmehetnénk Európába – próbáltam mosolyogni.

            - Jajj, de jó! Nessie drága, neked olyan szuper ötleteid vannak – lelkendezett Alice – Szaladok is, kiválasztom, hogy hol lenne a legjobb – rohant fel az emeltre.

Előre tudtam, hogy a nénikémnek nagyon fog tetszeni az ötlet. Végre megint szervezhet valamit. Magamban nevetgéltem azon, hogy az elkövetkezendő néhány hétben Alice lankadhatatlanul fogja győzködni a család többi tagját, hogy ideje lenne már egy utazásnak.

Próbáltam a figyelmemet a nyaralás-kérdésre összpontosítani, de ez nem ment könnyen, mivel újra és újra eszembe jutott a Volturi, egyszerűen nem hagyott nyugodni.

Rá kellett jöjjek, hogy csak egyféleképpen felejthetem el az egész ügyet, úgy, hogyha alszok egy kicsit.

Semmi kedvem sem volt hozzá, de nagyon kifáradtam, és az elmúlt nap történései is megviseltek. Álmosan kászálódtam fel a kanapéról, és indultam a szüleim háza felé. A többiek nem kérdezték, hogy hová megyek, gondolom kitalálták maguktól is.

A néhány perces futás nagyon jól esett, segített kiszellőztetni az agyamat, és a friss levegő nyugtatóan hatott rám.

Az otthonunkban a szokott kép fogadott, minden békés volt és nyugodt. A szobám sem változott, az Alice által vásárolt lányos bútorok most is ugyanúgy néztek ki.

A mai nap fáradalmai, és a hirtelen hangulatváltozásaim után, jól esett egy kis öntudatlanságra gondolni, mert így legalább néhány órára megszabadulok minden mástól, aztán majd holnap kezdődik minden elölről. Elhatároztam azt is, hogy másnap megnézem Jacobot, és ebben már senki sem tud megakadályozni.

 Az ágyam most is a kényelmet és a biztonságot jelentette számomra, így amikor belefeküdtem, pár perc alatt elnyomott az álom.