11. fejezet

Sziasztok!

Itt is van a 11. fejezezet! A következő jövő vasárnap lesz, onnantól pedig kéthetente, ugyanis egyik héten a VW-t a másik héten ezt a történetet frisselem.

További infókért: Főblogomon

Más: mostanában elég sok képet készítek az oldalhoz. Nem tudom, hogy melyik legyen a fejléc, ezért a döntést rátok bízom. Kiteszek az oldalsávba egy szavazást, itt pedig a "jelölt" képeket mutatom be.

Az egyes (1.) sorszámot viselő kép a jelenlegi fejléc.

A kettes (2.) ez a kép: 

A 3. kép: 

És a 4. kép:  

Kérlek, szavazzatok arra, amelyik a legjobban tetszik nektek!

A fejezethez pedig jó olvasást, és kérlek komizzatok!

11. Viszontlátás

A házba érve már fékezhetetlen voltam. Apa régi szobájában pakoltam le, csakhogy mielőbb szabadulhassak.

La Pushban akartam már lenni, hogy mielőbb láthassam eddig nélkülözött Farkasomat.

Amennyire izgatott voltam, legalább annyira figyelmetlen is. Az ajtón kirohanva egyenesen Jaspernek ütköztem.

-          Hová sietsz ennyire? – kérdezte. Halványan elmosolyodott, ebből tudtam, hogy érzékelte, mennyire izgatott vagyok Jacob viszontlátása miatt.

-          Ööö… csak La Pushba – próbáltam a lehető leglazábban mondani, mintha csak valami mindennapi rutintevékenység lenne. És tulajdonképpen az is volt. Szinte minden jártam a falkánál, családom nem túl nagy örömére.

Jasper bólintott, majd jó szórakozást kívánt. Ahogy elrohantam mellette, még elmormolt valami olyasmit, hogy vigyázzak magamra.

Kiviharozva a házból, a garázs felé vettem az irányt. Jólesett újból a saját autómban ülni. Az út lassúnak tűnt, a kormányt markolva bosszankodtam, hogy miért nem vagyok már ott. A bosszúságom maradéktalanul elpárolgott, amikor megpillantottam a tengerparti sziklákat és a fehér uszadékfákat.

Az erdővel körülölelt ház előtt leparkoltam, majd kivágódtam a volán mögül. Fegyelmeznem kellett magam, hogy ne kezdjek el lélekszakadva rohanni az ajtó felé.

Még inkább igyekeztem kordában tartani a már teljesen megőrült felemet, amikor Billy jelent meg az ajtóban.

-          Szia Nessie! Újra otthon? – mosolygott rám.

-          Szia Billy! Igen, ma értünk haza – válaszoltam. – Jake? –mutattam az ajtó felé.

-          Emilyéknél van. Nem túl régen ment el – közölte Billy. – Csodálkozom, hogy még nem rohant a házatokhoz – tűnődött. – Megjegyezem nagyon hiányoztál neki – nevetett fel.

Billynek sikerült elérnie, hogy teljesen elpiruljak, így pirosas színben égő arccal köszöntem el tőle, hogy továbbhajtsak Emily házához.

Teljesen elkeseredve szálltam ki a kocsimból, az apró erdőszéli ház előtt. Semmi jele sem volt annak, hogy farkasok tartózkodnak ott, mert az szokatlanul csendes volt. Tehát még mindig várnom kell, hogy viszontláthassam Jacobot.

Egy másodperccel később Emily jelent meg az ajtóban.

-          Üdv újra La Pushban, Nessie! – köszönt rám vidáman.

Emily mindig is vidám, élettel teli, mosolygós nő volt, de most a szokásosnál is jókedvűbbnek tűnt.

-          Szia Em! Mi ilyen jó hír? – kíváncsiskodtam.

Sebhellyel eltorzított, de gyönyörű arcára először döbbenet ült ki, de a következő pillanatban még szélesebben mosolygott.

-          Meglep, hogy azonnal észrevetted – kacagott. – De végül is minek titkoljam? Ráadásul dupla örömhír! – lelkendezett.

-          Most már aztán nagyon kíváncsivá tettél! – nevettem fel én is.

-          Kisbabám lesz és férjhez megyek – mondta ki egy levegővel. Látszott rajta a kitörő izgatottság, nagy, sötét szemei is lelkesen csillogtak.

Az ajkaim széles mosolyra húzódtak. Nagyon örültem Emily boldogságának. Mindig is kedveltem, engem is boldoggá tesz, ha őt annak látom.

-          Nahát! Ez nagyszerű hír! – kiáltottam fel.

-          Ugye? Olyan tökéletes lett minden!

Csak mosolyogni tudtam. Ritkán tudok ennyire örülni más boldogságának, de most Emily lelkesedése egy pillanat átragad rám is.

-          És mikor lesz az esküvő?

-          Még nem tudom pontosan. Nem szeretném sokáig halogatni - kuncogta.

Még izgatottabb lettem. Még sohasem voltam egyetlen esküvőn sem, leszámítva Emmett és Rosalie menyegzőjét, de azt nem sorolhatom az igazi esküvők közé, mivel ők már legalább harmincadjára házasodtak össze akkor.

-          Ha gondolod, a rendelkezésedre bocsájtok egy, már-már profinak mondható esküvőszervezőt.

-          Kicsodát? – vonta össze a szemöldökét.

-          Alice-t – közöltem.

Emily néhány pillanatra elgondolkozott, majd tétovázva kezdett beszélni.

-          Nem tudom, hogy elvállalná-e…

-          Ó, persze, hogy el! Rengeteg szabad ideje van, ráadásul imád szervezni, és megjegyzem, tényleg nagyon profin csinálja – ajánlottam a nénikémet.

-          Hát… jól jönne a segítség néhány dologban. Én azt se tudom, hogy hogyan fogjak hozzá.

-          Te csak írd össze a vendégek listáját, a többit Alice elintézi – mondandóm végére érve vetettem Emilyre egy szikrázó mosolyt, majd ő is visszamosolygott.

-          Rendben…

Ebben a pillanatban az erdő felé fordítottam a fejem. Jellegzetes farkas illat töltötte meg a levegőt, valamint nagyméretű lábak hangos, de ritmusos léptei hallatszottak a fák közül.

Láttam Emilyn, hogy ő még nem észlelte a srácok közeledését, bár néhány másodperc múlva már ő is hallotta.

Amikor megpillantottam Samet az erdő utolsó fái között, már tudtam, hogy néhány másodperc múlva már láthatom Jacobot. A szívem már a gondolattól is gyorsabban vert, a lélegzetvételeim is egyre gyorsabban követték egymást.

Sam megfontolt léptekkel haladt előre, majd ahogy közelebb ért, vetett egy mosolyt Emilyre. Az ő nyomában Paul sétált zsebre dugott kezekkel, meglehetősen lazán. Örültem, hogy nem látszott rajtuk semmiféle aggodalom. Tehát a környéken minden rendben van.

Mámoros öröm ragadt magával, amikor végre Jake is megjelent. Amint észrevett előrefurakodott Sam és Paul között, és a lehető leggyorsabban rohant oda hozzám.

Egyetlen szót sem szólt. Ahogy odalépett hozzám, tekintetét az enyémbe fúrta. Néhány pillanatig elmerült a szemeimben, majd karjait a derekam köré fonta. A mellkasára húzott, és éreztem, hogy a testem milyen erővel préselődik az övéhez.

Olyan szorosan ölelt magához, hogy félő volt, hogy nem kapok levegőt, de ebben a pillanatban nem érdekelt volna az sem, ha megfulladok, csak öleljen tovább!

A többiek tűnődve néztek minket, bár egy időre megfeledkeztem a jelenlétükről. Amikor újból eszembe jutott, hogy nem kettesben vagyunk, teljesen elpirulva próbáltam kiszabadulni az ölelő karok fogságából.

Úgy láttam, mindenki jót mosolyog rajtunk, bár Paul nem fogta vissza magát, ő hangosan felvihogott.

Jake vetett rá egy sötét pillantást, majd a tekintete újból rám tapadt, és egyik karjával könnyedén átfogta a derekamat.

Most éreztem azt, hogy hazaértem. És most már tudtam, hogy ez hiányzott annyira. Milyen rég óta vártam rá, hogy Jacob ilyen önfeledten öleljen magához. Ha tudtam volna, hogy ez egy nyaralásból való visszatérésemkor következik be, akkor már régen elutaztam volna.

-          Milyen volt a nyaralás? – kérdezte Jacob. Számomra úgy tűnt, hogy a hangjában őszinte kíváncsiság cseng.

-          Nagyon jó! Gyönyörű helyeken jártunk, és remekül éreztem magam – meséltem lelkesen.

Jake futólag elmosolyodott. Mióta meglátott csak engem nézett, kivéve azt az egy pillantást, melyet Paulra pocsékolt.

Már – már úgy éreztem, hogy a tekintetét rám szegezték, bár én ezt kifejezetten élveztem.

-          Na gyere, el kell mesélned mindent, méghozzá részletesen – húzott maga után.

-          Hová megyünk? – kíváncsiskodtam.

-          Csak a partra – érkezett a válasz.

Gyorsan köszöntem a többieknek. Hirtelen még izgatottabbá váltam attól a gondolattól, hogy kettesben lehetünk.

És ez így volt tökéletes. Ahogy kézen fogva sétáltunk a tengerpart felé, úgy éreztem, hogy bárhová vele mennék, csak legyen mellettem.